Category: Óvodai szakmai tudástár
Az új Nemzeti köznevelésről szóló törvény óvodai vonatkozásai
| 2012. május 7. hétfő | Filled under Óvodai szakmai tudástár |
Tájékoztató óvodás szülőknek
Első rész
Az óvoda – jogszabály szerint – a kisgyermekek nevelését látja el 3 éves kortól (összevont bölcsőde-óvoda esetén 2 éves kortól) a tankötelessé válásig, de legkésőbb annak az évnek augusztus 31-éig, amelyben a gyermek a 7. életévét betölti.
Az óvodába járás 3 éves kortól általános 2014 szeptemberétől: a család kérelmére, védőnői javaslatra a gyermek jogos érdekét és családvédelmi szempontokat szem előtt tartva ez alól a jegyző kivételt tehet.
Az óvoda kiemelt feladata az anyanyelvi készségek, az életkornak megfelelő mozgásformák és viselkedés fejlesztése, testi, lelki, szellemi egészségük fejlesztése, a szocializáció, a művészeti nevelés, iskola előkészítés és – indokolt esetben szakértői bizottság véleménye alapján – javaslattétel az iskolai tanulmányok megkezdésére. Az óvodák működésének szakmai elemeit az Óvodai nevelés országos alapprogramja szabályozza.
Minden településen, ahol legalább nyolc óvodáskorú gyermek él és a szülők ezt igénylik, biztosítani kell helyben az óvodai ellátást.
Az óvodába járás kötelezettsége 5 éves korig családi napköziben is teljesíthető.
Az óvoda fenntartója fő szabályként a település.
A gyermek három éves korától óvodába köteles járni, és ott minimálisan napi 4 órát a délelőtti foglalkozásokon eltölteni. Legkorábban 6 éves korában kezdheti meg általános iskolai tanulmányait. E szabály alól kivételt – szakértői javaslatra, vagy külföldön megkezdett tanulmányok igazolása esetén – a kormányhivatal tehet.
Az óvoda javaslatára szakértői bizottság iskolaérettségi vizsgálatot végezhet. A vizsgálatot a szülő is kezdeményezheti. A bizottság legalább négytagú, tagja egy-egy tanító, gyógypedagógus, pszichológus és gyermekorvos.
A gyermekek kötelességei és jogai, a tankötelezettség(1) Magyarországon – az e törvényben meghatározottak szerint – minden gyermek köteles az intézményes
nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni.
(2) A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, legkésõbb az azt követõ évben
tankötelessé válik. Az a gyermek, akinek esetében azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig
az óvodában részesül ellátásban, és ezt követõen válik tankötelessé.
A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik. Ha a gyermek az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget korábban eléri, a kormányhivatal a szülő kérelmére szakértői bizottság véleménye alapján engedélyezheti, hogy a gyermek hatéves kor előtt megkezdje tankötelezettségének teljesítését.
(3) A tankötelezettség a tanuló tizenhatodik életévének betöltéséig tart. A sajátos nevelési igényű tanuló tankötelezettsége meghosszabbítható annak a tanítási évnek a végéig, amelyben a huszonharmadik életévét betölti.
A tankötelezettség meghosszabbításáról a szakértõi bizottság szakértõi véleménye alapján az iskola igazgatója dönt.
(4) A tankötelezettség kezdetéről
a) az óvoda vezetője,
b) ha a gyermek nem járt óvodába az iskolaérettségi vizsgálat alapján a szakértői bizottság,
c) az óvoda, az iskola vezetője vagy a szülő kezdeményezésére az iskolaérettségi vizsgálat alapján a szakértői
bizottság dönt.
Gyermeknevelési támogatás ovis szülőknek
| 2011. szeptember 12. hétfő | Filled under Óvodai szakmai tudástár |
Nagycsaládosok, több gyermeket nevelő szülők figyelmébe!
Gyakorlatban azt tapasztalom, hogy a szülők kevésbé tájékozottak, hogy alanyi jogon, több gyermekesként milyen támogatási formában részesülhetnek. Most a gyermeknevelési támogatásról írok pár gondolatot.
Főállású anya lehet az a szülő, nevelőszülő vagy gyám, aki saját háztartásában három vagy több kiskorú gyermeket nevel.
A támogatás a legfiatalabb gyermek 3. életévétől 8. életévének betöltéséig jár, azonban megszűnik a jogosultság akkor is, ha a legidősebb gyermek már betölti a 18. életévét.
A főállású anyaság viszont nem minősül munkaviszonynak, de a gyermeknevelési támogatás folyósításának időtartama, nyugdíjszerző szolgálati időnek minősül.
Lehet-e a gyermeknevelési támogatás mellett napi 8 órában munkát végezni?

B. Anikó óvó néni:
Hosszú évek óta óvodapedagógusként dolgozik. Folyamatosan, különböző pedagógiai témájú szakmai képzéseken vesz részt. Gyakorlatban 37 éve óvodai csoportban dolgozik. 4 éve óvodavezetői feladatokat is ellát.

Legutóbbi hozzászólások