Szakértők
Óvodapedagógus:
Támtomné Bors Anikó
ovis tréner
Üdvözöllek weboldalamon!
Célom, hogy segítsek a gyakorló szülőknek gyermekeik nevelésében, és óvodai beilleszkedésében. Ezen kívül hasznos, otthon is használható, kipróbált készségfejlesztő játékokkal, módszerekkel ismertetlek meg, ha figyelemmel kíséred a bejegyzéseimet. Amikor a főiskolát végeztem, olvastam Dr. György Júlia orvos, és gyermekpszichológus gondolatát, amit azóta is követendő útnak tartok.
„Kifelé engedelmeskedő rabszolgákat akarunk-e, vagy az útját öntudatosan megválasztó, s azt becsülettel és derűvel járó, belsőleg szabad embert?”
Munkám során egyre több figyelmet fordítottam arra, hogy ez ne csak elmélet, hanem gyakorlat is legyen.
Anyukák véleménye:
“A gyermekemnek Daninak, az utolsó két év, amit vele töltött el az óvodában, döntő fordulat volt az életében. Dani ez idő alatt csak jó értelemben változott. Egy vadóc feladat tudatlan gyerekből Anci óvó néni hatására jó irányba indult el. Ez most az első osztályban nagyon fontos. Én szakmailag, és emberként is széles látókörű, jól felkészült, modern gondolkodású, barátságos óvó néninek ismertem meg.” H.Ildikó (Dani anyukája)
“Kislányom 1 éve jár a csoportodba. Nagyon érzékeny, szereti a testi kontaktust. Köszönjük hogy az ölelést, odabújást, simogatással viszonozod!!” Bianka és anyukája.
“Ez idáig két gyermekem útját kísérte az óvodába kerüléstől az iskoláig, s most ősztől a harmadik gyermekem fogom rábízni teljesen nyugodt szívvel. Tudom, hogy mindig, mindenben számíthatunk rá, a teljes mértékben pozitív hozzáállására és segítőkészségére. Ő, a szívvel-lélekkel dolgozó, az óvodáért és a gyerekekért minden téren maximumot nyújtó, közvetlen és kedves óvó néni. Hálásak vagyunk neki mindazért, amit eddig kaptunk tőle, s azért, amit még az elkövetkezendő négy évben fogunk…” JMaszlavérné H. Mónika (Dia, Dani és Lili anyukája)
Gyógytestnevelés:
Farkasné Pákozdi Anikó óvó néni, gyógytestnevelő, óvodás, iskolás korú gyermekeknek, tartásjavító tornát oktató pedagógus vagyok.
Főiskolai tanulmányaim befejezése után 4 évig óvónőként dolgoztam, majd a gyógytestnevelői diploma megszerzése után felsőfokú pedagógiai szakvizsgát tettem. Jelenleg pici lányommal GYES-en vagyok. Gyógytestnevelőként óvodákban, általános iskolákban foglalkozom (4-12 éves korú) gyermekekkel.
Az évenkénti szakorvosi szűrésen egyre több az olyan gyermek, akinek szüksége van gyógytestnevelésre. Ennek elsődleges okai, a hanyag testtartás, a lúdtalp, de gyakori a gerincferdülés (scoliosis), a domború hát ((kifolordotikus) elváltozás is.
Gyakorlatból tudom, hogy az intézményekben a gyógytestnevelők (ahol vannak) nagyon leterheltek, heti 1-2 órában tudnak foglalkozni a gyerekekkel.
Bizony ez nagyon kevés, és nem elég a deformitások javítására, ezért ezen kívül szükség van otthoni aktív foglalkozásra, gyakorlásra. A legtöbb gyakorlat prevencióra (megelőzésre), is alkalmas, így az “egészséges” gyermekek is mozoghatnak otthon, játékosan, életkoruknak megfelelően.



B. Anikó óvó néni:
Hosszú évek óta óvodapedagógusként dolgozik. Folyamatosan, különböző pedagógiai témájú szakmai képzéseken vesz részt. Gyakorlatban 37 éve óvodai csoportban dolgozik. 4 éve óvodavezetői feladatokat is ellát.

Legutóbbi hozzászólások